Ugrás a fő tartalomra

5700 Gyula, Szent István utca 38.


+ 36 66 / 561 421

Felnőttek szakmai oktatása


Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzésekben. Intézményeinkben az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése mindenki számára ingyenes. Az iskolákban lehetőség van rugalmas keretek között, akár munka mellett rövid idő alatt szakmát tanulni. A felnőttek emellett több mint 400, szakmai képzés keretében megszerezhető szakképesítés közül választhatnak.

Technikumi szakmai oktatásba az érettségivel rendelkezők, szakképző iskolai szakmai oktatásba pedig azok kapcsolódhatnak be, akik a középiskola tizedik évfolyamát teljesítették (továbbá – kizárólag felnőttképzési jogviszonyban – az, aki alapfokú végzettséggel rendelkezik). A szakmai képzésben való részvétel feltételeit és a képzés időtartamát a Programkövetelmények (PK) határozzák meg. A tanórákat heti 2-3 alkalommal az esti órákban vagy hétvégi napokra szervezik, az elméleti órák nagy részét az online térben tartják az intézmények.

A gyakorlati ismereteket tanműhelyben vagy valós gazdasági környezetben, duális képzési partnereknél sajátíthatják el a képzésben részt vevők. A szakmát tanulók szakmai oktatása ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll, és szakmai vizsgával zárul. A vizsgát sikeresen teljesítő vizsgázók technikusi oklevelet vagy szakmai bizonyítványt szereznek, amely államilag elismert szakképzettséget tanúsít.

A szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzést képesítő vizsga zárja, és a sikeresen vizsgázók államilag elismert szakképesítést tanúsító képesítő bizonyítványt kapnak.

Felnőttként az iskolában szakmákat és szakképesítést is szerezhetek?

Igen. Az első két szakma megszerzését felnőttképzési jogviszonyban is ingyenesen biztosítja az állami szakképző intézmény és az együttműködési megállapodással rendelkező nem állami szakképző intézmény annak, aki a szakképzésben ingyenes részvételre jogosult. Ingyenes képzéseinken az első képesítő vizsga befejezéséig térítésmentesen tanulhatnak azok, akik még nem rendelkeznek az új szakképzési rendszerben szerzett szakképesítéssel.

Munka mellett is tudok szakmát vagy államilag elismert szakképesítést szerezni?

Az iskolák a felnőttek számára mind a szakmai oktatást, mind a szakmai képzést rugalmasan, akár munka mellett, rövid idő alatt szervezik meg, gyakran az esti órákban, akár hétvégén is. Az egyes intézmények képzési programja sokszor ezért is tér el egymástól, igazodva a Képzési Kimeneteli Követelményekben, szakképesítés esetén a Programkövetelményekben meghatározott tartalmakhoz és a helyi igényekhez.


Szakmák

Általános ápoló

Egészségügy


Tovább

Cukrász

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Egészségügyi asszisztens

Egészségügy


Tovább

Faipari technikus

Fa- és bútoripar


Tovább

Festő, mázoló, tapétázó

Építőipar


Tovább

Gépész technikus

Gépészet


Tovább

Gépgyártás-technológiai technikus

Gépészet


Tovább

Gépi és CNC forgácsoló

Gépészet


Tovább

Hentes és húskészítmény-készítő

Élelmiszeripar


Tovább

Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus

Informatika és távközlés


Tovább

Kereskedelmi értékesítő

Kereskedelem


Tovább

Kereskedő és webáruházi technikus

Kereskedelem


Tovább

Kozmetikus technikus

Szépészet


Tovább

Könnyűipari technikus

Kreatív


Tovább

Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő

Épületgépészet


Tovább

Logisztikai technikus

Közlekedés és szállítmányozás


Tovább

Oktatási szakasszisztens

Oktatás


Tovább

Pék-cukrász

Élelmiszeripar


Tovább

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Tovább

Pincér - vendégtéri szakember

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Postai üzleti ügyintéző

Közlekedés és szállítmányozás


Tovább

Rehabilitációs terapeuta

Egészségügy


Tovább

Szakács

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Szociális ápoló és gondozó

Szociális


Tovább

Szoftverfejlesztő és -tesztelő

Informatika és távközlés


Tovább

Turisztikai technikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Vállalkozási ügyviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Tovább

Villanyszerelő

Elektronika és elektrotechnika


Tovább


KIMIKK
Beiskolázási tájékoztatóEFOP 3.1.9-17-2017-00001GINOP-6.1.3-17-2018-00021Gyulai Szakképzési Centrum A Gyulai SzC Székely Mihály Kollégium épületenergetikai felújításaKEHOP 5.2.10-2016KEHOP 5.2.2- 16-2016-00067Szechenyi 2020 HarruckernSzechenyi 2020 Versenyképes IskolaTájékoztató füzet az alapszamákról

    • SZC logo fehér
    • Gyulai Szakképzési Centrum

      5700 Gyula, Szent István utca 38.

    • Telefon: + 36 66 / 561 421

      E-mail: titkarsag@gyszc.hu

      OM azonosító: 203069

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/001654


    2024Gyulai Szakképzési Centrum